Szolgáltatás / cég bővülés

A nyár utolsó hónapja kifejezetten szorgosan telt a cégünket illetően, megalapítottuk a Nextserver Kft.-t, konkrét vízióval és misszióval és kisebb üzleti, illetve marketing tervvel hozakodtunk elő, most már végül írásos formában is. Természetesen eddig se volt perspektíva nélkül a cég, csupán úgy éreztük, akkor akarjuk megalapítani a céget, amikor már teljesen megérett a feladatra, tisztán látjuk magunk előtt a célt és a hozzá vezető utat.
Egy sikeres megállapodást követően, jelentősen növelni tudtuk ügyfélszámunkat és szervereink számát is. Ennek következményeként már 2 weboldalon fogadjuk ügyfeleinket (http://hostvillage.hu), és sikeresen bővítettük a szolgáltatás portfóliónkat VPS opcióval. A jövőben mindkét oldal tovább fog üzemelni, illetve az szükséges árkiegyenlítést is elvégeztük.

Személy szerint nagyon boldog vagyok, ugyanis a Hostvillage-es csapat maguk is hozzánk hasonló filozófiával építette fel az ügyfélkörüket, és egy nagyon jól megtervezett és üzemeltetett rendszert sikerült átvennünk, amely új perspektívákat nyújt számunkra a hosting piacon.

Miről olvashatsz itt?

Domain és webhosting piaccal kapcsolatos dolgokról, a Rackhost Zrt. napjairől, aktuális, vagy éppen kevésbé aktuális domain ügyletekről.

Ide írhatsz nekünk e-mailt: info@nextserver.hu

Facebook